Legújabb tartalom

Kulcsszavak

Online koncertekkel jelentkezik a még épülő Magyar Zene Háza

Online koncertekkel jelentkezik a még épülő Magyar Zene Háza

Online koncertekkel jelentkezik a még épülő Magyar Zene Háza

A Magyar Zene Házát már az építkezés alatt megtöltötték zenével a magyar előadók: a Liget Budapest projekt keretében épülő, új zenei központ Mindenekelőtt című sorozatának exkluzív koncertjeit a Facebookon és a Youtube-on lehet megtekinteni december 21-től.

« Vissza

Ötvenkilenc fiatal művészt és tudóst támogat a Mol Alapítvány

Ötvenkilenc fiatal művészt és tudóst támogat a Mol Alapítvány

 

Összesen 19 millió forinttal támogatja a 10 és 23 év közötti tehetséges művész- és kutatójelöltek pályafutását a Mol Tehetségtámogató Program az idei tanévben; a program művészet-tudomány kategóriájában országszerte 59 fiatal pályázó és csapataik részesül támogatásban.

 

Idén a koronavírus-járvány miatt sok verseny és kurzus elmaradt, ezért érzékelhetően kevesebben, összesen 202-en igényeltek támogatást, melynek összege még így is csaknem ötszöröse volt a rendelkezésre álló keretnek - közölte az MTI-vel kedden a Mol Alapítvány.    

Tájékoztatásuk szerint a szakértő zsűri értékelése után a pályázatot kiíró alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy 59-en kapják meg az igényelt támogatást. Az elnyert összeget a tehetségek leginkább hangszervásárlásra, előadásokra és tudományos versenyekre való felkészüléshez szükséges eszközök beszerzésére vagy egy-egy verseny útiköltségeinek támogatására fordíthatják majd, emellett a felkészítő tanár díját is finanszírozhatják belőle.    

A zsűri tagjai idén Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója; Pázmány Karolina Ágnes vizuálisnevelés-tanár, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanszékvezető-helyettese és Pertis Szabolcs matematika-fizika szakos tanár, népzenész voltak; elsődleges bírálati szempontjuk a pályázók eddigi eredményessége és jelenlegi igényük indokoltsága volt.    

A támogatottak több mint egyharmada a 10-14 éves korosztályból került ki. Legtöbben zeneművészeti területről nyújtottak be kérelmet az ösztöndíjra, ami érthető is, hiszen egy hangszer megvásárlása komoly befektetés egy átlagjövedelemmel rendelkező család számára. A fiatal tehetségek előfinanszírozásként kapják meg a támogatást.    

A 18 év alatti kategóriában 52 fiatal és csapataik nyertek el támogatást 16,2 millió forint összeggel. Az egyik legfiatalabb támogatott a 10 éves, sárospataki Téglás Botond hegedűs, valamint a nagykanizsai Orff Ütőegyüttes tagjai, akik hangszerek beszerzéséhez használhatják fel az összegeket.    

A 18. életévüket már betöltött fiatalok között a Klasszis kategóriában heten kaptak összesen 2,7 millió forint támogatást. Közöttük például Radnóti Róza zongoraművész, aki nemcsak saját zenei pályájának előmozdításán dolgozik, hanem fiatal zenésztársai fellépéseit is szervezi, többek között Dolfin Balázs Junior Príma díjas csellóművész közreműködésével, aki idén szintén újra a támogatottak között van - áll a közleményben.    

A Mol közhasznú alapítványán keresztül 2006 óta karolja fel a fiatal tehetségeket, eddig több mint 3000 művészeti vagy tudományos pályára készülő fiatal fejlődését segítette - emlékeztet a közlemény.
    

A támogatottak teljes listája a https://molalapitvany.hu/cikk/muveszet-tudomany linken érhető el.

 

(MTI)

2020-12-15« Vissza

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk