Salamon Béla színész, egykori színházigazgató, humorista, karcolat- és élcíró a kárpátaljai Beregrákoson született 1885. március 4-én Saly Béla néven. 50 évet töltött a pályán, de karrierjét nem színészként kezdte, és soha nem is szerzett színészi diplomát.

Mivel a bátyja abban reménykedett, hogy a kis Bélából orvos lesz, szorgalmazta, hogy az elemi iskola után a budapesti Wesselényi utcai izraelita iskolába járjon. Itt padtársa Kann Gyula volt, a később Kabos Gyula néven híressé vált komikus, akivel könnyen megtalálták a közös hangot. A tanulás azonban nem ment jól Salamonnak, így orvos helyett kereskedőnek készült: a Rákóczi út 2. alatt lévő textilüzletben – a Nemzeti Színház szomszédságában – Lusztig Edénél jelentkezett inasnak. Gyakran kellett átvinnie az árut mind a Nemzetibe, mind a még létező Népszínházba, így a fiatal Salamon egyre többet kacérkodott a színjátszás gondolatával.

18 évesen kezdett színjátszó körbe járni, ahol néha fellépett. Gärtner Sándor (művésznevén Gerő Jenő vagy Szőke Szakáll) kabarészerző és színész felfigyelt rá, és a Royal Orfeumba hívta. Első nagy sikerét 1922-ben az Apolló Kabaréban bemutatott Vonósnégyes című bohózatban aratta, amit Gärtner írt neki. A darab egy életre Salamon Béla védjegye lett, és még a színész életében többször felújították. Az ösztönös komikust a közönség hamar a szívébe zárta, egyedi jelenségnek tartották: „Színésznek kegyetlenül rossz volt. Salamon Bélának: egyedülálló zseni” – fogalmazta meg róla színpadi partnere, Szuhay Balázs. Népszerűségét annak is köszönhette, hogy a pesti kisember félszegségét és ravaszságát egyszerre mutatta meg számos kabaréjelenetben, melyeknek egy-egy mondata szállóigévé vált. Olyan mondatok fűződnek a nevéhez, mint a Vonósnégyesben elhangzott „Szintén zenész!” vagy Nóti Károly A motor című tréfájában a „Lepsénynél még megvolt!”.

1923-ban nyitották meg Nagy Endrével a Teréz Körúti Színpadot (mai Játékszín), a főváros egyik kiemelkedő kabaréját. Salamon a háború alatt nem játszhatott, a felszabadulás után nagyüzemekbe járt ki színésztársaival nevettetni. Később rendszeresen fellépett a Teréz Körúti Színpad helyén alakult Kamara Varietében, 1951-ben pedig a Vidám Színpad alapító tagja, majd igazi közönségkedvence lett. A maga korában hihetetlenül népszerű volt: ha belépett a színpadra, percekig tartó tapsvihar fogadta. Számos filmben játszott epizódszerepeket, emellett folyóiratokban krokikat, karcolatokat publikált. Hej, színművész! című kötete a színpadtól való eltiltása alatt, 1939-ben, a Szódásüveg és környéke 1963-ban jelent meg.

Szenvedélyes futballszurkoló volt, fiatalkorában megalakította a Remény Futball Klubot, amelyben későbbi válogatott focisták is játszottak (Révész Béla, Holits Ödön, Schlosser Imre, Sebestyén Béla). Salamon Béla a magánéletben is kedves, vidám és közvetlen ember volt, aki tudott önmagán is nevetni. Hatalmas méretű lábai állandó élcelődés tárgyai voltak, de nem bánta, még rá is játszott. Arra a kérdésre, hogy hányas cipőt hord, így válaszolt: „Negyvennyolcasat, inkább szorítson egy kicsit.” Szinte minden felkérésre igent mondott, többször fellépett például a lipótmezei elmegyógyintézet ápoltjai előtt jótékony célú előadásokon. 80 éves korában, 1965-ben hunyt el Budapesten, utolsó kívánsága az volt, hogy koporsóját kedvenc csapata, az MTK labdarúgói vigyék a vállukon.

(forrás: MTI)