KulturGastro

Két új taggal bővült a Váradi Roma Café

Több mint négy év kihagyás után jövő pénteken tér vissza a közönség elé a Váradi Roma Café. A magyar zenei színpadokról hirtelen eltűnt zenekar az eredeti négy zenész mellett két taggal bővült.

Négy platinalemez, tízezres közönség előtt adott teltházas koncertek és számtalan sláger után augusztus 18-án a Plázs Siófokon áll újra össze a Váradi Gyula, Váradi Róbert, Berki Artúr és Botos Tibor alkotta Váradi Roma Café.

Az eredeti négy zenész mellé ráadásul két új muzsikus is érkezik. Berki Dávid basszusgitáros és Nagy Elemér dobos számára azért persze nem idegen a Váradi Roma Café. Dávid a zenekar zongoristájának, Berki Artúrnak a fia, Elemér pedig szintén rokon, így teljesen családi maradt a zenekar.

"Élőbb, lüktetőbb hangzásvilágot szerettünk volna, ezért bővült most a zenekar hat tagúra. Jövő pénteken még több élő hangszerrel szólalnak majd meg a régi jól ismert dalaink az Umbala-umbából a Kinn kopog az esőig, s azt is megmutatjuk majd, hogy milyen új dalokat írtunk" - mondta Váradi Gyula, aki hozzátette: visszatérő slágerükre, a Fel, fel és messze elre az egyik legbüszkébb.

"Ezt a dalt producerünk, Rácz László 12 éves fia ihlette. Amikor kimondta a címet, telitalálat volt, egyből beleszerettünk. Nagyon jó lett a dal, reméljük, hogy a közönség tetszését is elnyeri majd. Ahogy hallottuk, rengetegen várják a siófoki koncertet, és mi is nagyon izgatottak vagyunk, hogy újra együtt zenélhetünk, mert rájöttünk, hogy a maximumot csak együtt tudjuk kihozni egymásból a színpadon" - tette hozzá Váradi Gyula.

A Váradi Roma Café tagjai mind kiválóan képzett zenészek, formációjuk teljesen egyedi hangzást teremtett a magyar zenei palettán. Számaikban a pop keveredik a latin ritmusokkal, a cigányzene a klasszikus és a jazz zenével, más zenekarokéval összehasonlíthatatlan, csak a Váradi Roma Caféra jellemző világot teremtve.

TOP