Kép-zelet

A szabadtéri színpadok réme volt, ma a hétvége sztárja Szulák Andrea Siófokon

Szulák Andrea szeretne pihenni is a Balatonnál, de nyaranta általában dolgozni jár a tóhoz. Mostani hétvégéje is kifejezetten zsúfolt lesz: július 13-án új lemezét mutatja be Siófokon, 14-én pedig a budapesti Játékszín nyolc siófoki előadásának egyikében, a Kölcsönlakásban láthatják a nézők a Színpart 2018-as évadában, a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon. Erről a két fellépéséről kérdeztük a népszerű színésznőt és énekesnőt, akiről még az is kiderült, hogy régen a szabadtéri előadások réme volt.

Két egymást követő napon is fellép a hétvégén Siófokon: pénteken koncertet ad a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon az Így… országos turnéja keretében. Miben más ez korábbi műsoraihoz képest?

2017 novemberében volt egy nagy sikerű koncertem a Budapest Kongresszusi Központban, ahol a tavaly készült lemezemet mutattam be. A címe az, hogy Így… , mert egy csomó, számomra nagyon fontos magyar popslágert dolgoztunk fel a zenésztársaimmal, amelyek annak idején úgy hangzottak, most pedig így. Ezen kívül persze a műsorban elhangzottak régebbi dalok, kedves musicalszerepeimből részletek, illetve néhány világsláger is. De a gerincét annak a koncertnek, illetve a siófokinak is, a lemez képezi.

Az is különlegessége a koncertnek, hogy szimfonikus zenekarral áll színpadra.

A budapesti koncerthez képest természetesen kisebb zenekar lesz, de szeretnénk megtölteni ezt a gyönyörű színpadot zenével és zenészekkel.

Ha már említette a helyszínt: a nyári, szabadtéri színpados előadásoknak sajátos hangulata van. Szereti ezeket a fellépéseket?

Egy időben rettegtek a szabadtéri színpadok igazgatói tőlem, mert akárhányszor megjelentem, akár a környéken, akkor mindig őrült zivatarok keletkeztek. De ez már a múlté, úgyhogy bízom benne, hogy a természet most is kegyes lesz hozzánk a koncert és az előadás napján is. Egy nyári estének megvan a maga varázsa, teljesen mások a fények és a hangzás is az ilyen előadásokon, nem véletlenül szeretnek a művészek szabadtéren koncertezni vagy játszani.

Ray Cooney és John Chapman Kölcsönlakás című darabjában a prűd gyerekkönyvírót, Miss Cookot játssza, amely, habár nem főszerep, de kiemelt jelentőségű a darabban. Örült a felkérésnek?

Hosszú ideje játszom a Játékszínben, és minden egyes új felkérésnek nagyon örülök. Ráadásul olyan kollégákkal állhatok egy színpadon, akiket nagyon sokra tartok. Néhányan közülük jó barátaim is, mint például Erdélyi Tímea vagy Szabó Erika, és persze a fiúkat (Lengyel Tamás, Debreczeny Csaba, Molnár Áron és Klem Viktor) is nagyon kedvelem. A rendezővel, Kapitány Ivánnal pedig több évtizede ismerjük egymást, és többször is dolgoztunk már együtt, az egyik videóklipemet is ő rendezte.

Miss Cook megjelenését hatalmas várakozás előzi meg az első felvonásban, utána pedig alaposan megkavarja a többi szereplő így is bonyolult helyzetét. Mi volt a legnagyobb kihívás a szerepben?

Miss Cook ugye nem egy szép, csinos, fiatal nő, úgyhogy nem is próbáltam meg így ábrázolni. Inkább egy nagyon furcsa, elvont figuráról van szó. Igyekeztem, ha nem is túlságosan szélőséges eszközökkel, de meglehetősen karakteresre formálni.

Hatalmas sikerrel játszák a darabot. Mit gondol, miért töretlenül népszerű a majd ötvenéves Kölcsönlakás, amelyet a Játékszín modernizált verzióban vitt színre?

A játszó személyek önfeledtsége miatt, illetve azért, mert igazi, jó értelemben vett komédiázás, ahogy ezt a darabot színpadra állította Kapitány Iván. A darab nem akar több lenni, mint ami, nincs semmi különösebb erkölcsi vagy lelki üzenete, abszolút könnyed kikapcsolódást jelent a nézőnek, és szerintem ezt mindenki nagyon sokra értékeli a mai világban. A Kölcsönlakás mindenkinek felüdülés.

Várossá válásának 50. évfordulóját ünnepli Siófok. Milyen élmények kötik a városhoz?

Siófok a déli part szíve, az egyik legfontosabb városa, ráadásul nagyon figyelemreméltó módon fejlődött. Az elmúlt évtizedek során sokszor léptem fel Siófokon, többféle helyszínen, többféle műsorral. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy most mit tudunk egymásnak nyújtani a várossal. Mivel nagyon kevés időm van, ezért nyaralni inkább csak szeretnék a Balatonnál, általában dolgozni megyek, de remélem, hogy lesz olyan is, amikor kizárólag szórakozni és pihenni jutok el a Siófokra.

További információ: www.hellosiofok.hu www.siofok50.com

Facebook: https://www.facebook.com/hellosiofok/

 

TOP